Fábry András
senior építész
2001-ben majd 2008-ban diplomázott a Debreceni Egyetemen építészként, majd tervező szakirányon.
Tapasztalataival és humorával 2016 júniusa óta gazdagítja a BORD csapatát, jóformán minden debreceni munkában szerepet vállalva, beugróként pedig soproni projektben is részt vett már. Sok éves pályája során rálátva a számítógépes tervkészítés fejlődésére, nagy lehetőségeket lát a BIM technológiában, a tervezés és megvalósulás támogatására készülő precíz modellezési eljárásokban.
Küldetésének érzi, hogy Debrecen kortárs építészetét mozdítsa előre. Kikapcsolódásként elszakad a vizuális műfajoktól: hobbiként baráti csapatában basszusgitározik.
Projektek
- 2016 Dóczy lakópark
- 2018 Innovációs Központ