Tokaj, Hungary
Tokaj, Hungary
Az épület funkciója, hogy a Tokaji borvidékhez, a borokhoz kapcsolódó gasztronómiai programokat nyújtson a környékre érkező turisták számára. Teret ad főző workshopok, gasztronómiához köthető kiállítások, zenés, kulturális előadások, vetítések számára. Rendezvényei illeszkednek a Bodrog partján már meglévő turisztikai létesítmények eseményeihez, esetleges fesztiválokhoz, de önálló vonzerővel is bír. Az épületben főzőstúdió, kiállítótér, gasztro kertmozi és egy 400 fős rendezvényterem is helyet kapott.
Az új turisztikai központ Tokaj városának világörökségi területeihez kapcsolódóan, a Kopasz-hegy északi lábánál, a Csurgó-völgy elhagyatott andezit bányájának félköríves katlanjában kapott helyet. A helyszín a különböző jelentős élőhelyeket összekötő ökofolyosó része, ahol kiemelten fontos a helyi növény- és az állatvilág védelme. A telek másik különlegessége, hogy egy forrás is ered rajta, két kis vízgyűjtő területtel, melyet a helyiek gyakran látogatnak és kiváló túra célpont.
TATK Tokaj Aktív Turisztikai Központ – Fotó: Palkó György
A forrás az emberiség számára az életet jelentő víz felbukkanásának lelőhelye. Ezen különleges pontokat sokszor legendák, mítoszok övezik. Környékbeliek és turisták gyakran keresik fel, hogy szomjukat oltsák. Mint természeti értéket az ember ősidők óta védelmezi, helyét pedig forrásfoglalóként építi körbe. Ezen gondolatok mentén született meg az épület koncepciója. Kihasználva a domborzati adottságokat, természetbe illeszkedő, rejtőzködő épülettömeget hoztunk létre. Így a táj és az épített környezet egységéből létrejött forma kiemeli, középpontba helyezi az éltető forrást, miközben mindenki számára elérhető, látogatható marad.
A felhagyott andezit bánya természetes térfala U alakban öleli körbe a forrást. A turisztikai központ épületének tömege a katlan ezen íves formáját egészíti ki, zárja be. Az épület tájba illesztett, egyszintes tömege szabadon átjárható. A látogató útja a belső térből egyenesen a katlan szegélyezte kert felé vezet, benne a kis csörgedező forrással és az azt övező vízfelület idilli hangulatával. A bejárati szintről kültéri lépcső vezet az épület feletti tetőteraszra, mely a katlan partfalának tetején körbefutó erdei ösvényt egészíti ki. Innen a katlan kertje más szemszögből, izgalmas perspektívából is megfigyelhető.
A külső és belső terek egy kompozíció részei, határaikat üvegfalak mossák el. A helyi kövek és építőanyagok felhasználása csak tovább erősíti a táj és épület kapcsolatát.
Projekt info
Projekt megnevezése
TATK Tokaj Aktív Turisztikai Központ
Helyszín
Tokaj, Magyarország
Össz nettó alapterület
485m2
Átadás éve
2023
Költség
1 milliárd HUF (2 715 000 EUR)
Megbízó
TATK Tokaj Aktív Turisztikai Központ
Generál tervezés
BORD Építész Stúdió
Felelős tervező
Bordás Péter
Koordináló építész
Vágvölgyi É. Eszter, Balogh Edit
Építész csapat
Benke Róbert, Mezey Tamás
Gépészeti tervezés
BORD Épületgépész Stúdió, Hollókövi Zoltán
Kertépítészeti tervezés
BORD Építész Stúdió, Waldmann Andrea
Belsőépítészet
SAUNNA Kollektív
Fotó
Palkó György