• Fischer Garden Óvoda és Lakóingatlan

Ki költözik a szomszédba? Mi épül a szomszédos telken? – mindenki számára fontos kérdések, mert természetes, hogy rendezett, csendes környezetet szeretnénk magunk mellett tudni. A Fischer Garden projektben az építész azt a szerencsés feladatot kapta, hogy saját környezetét alakíthatta, vagyis a saját háza mellé kellett tervezzen. A személyes érintettség azonban nem befolyásolta a megszokott tervezési elveket.

A zuglói családi házak között megbúvó Fischer István utca és a Bonyhádi út sarkán két különböző épületet terveztünk két eltérő funkcióval: egy nyolclakásos sorházat és egy négy csoportszobával rendelkező 80 férőhelyes óvodát. A 2500m2 saroktelken a 30%-os beépíthetőséggel emberléptékű épületek tervezésére nyílt lehetőségünk. A 6,5 m-ben meghatározott építménymagasság földszint plusz egy emeletes épülettömegek létesítését engedi. A tervezési szempontoknál figyelembe kellett vennünk, hogy a meglévő, szomszédos épületek irányába növényzettel dúsított védőzónát alakítsunk ki, illetve jó tájolást biztosítsunk az ovi és a lakások számára. A legnagyobb kihívás a tervezésben mégis az volt, hogy hogyan oldjuk meg jól a közösségi és a lakó funkció elhelyezést egy telken belül. A problémát az óvoda és a társasház épületei alatt elhelyezett pinceszintre vezető közös feltáróúttal kezeltük.

A zöld növényekkel beültetett völgyszerű tengely természetesen osztja ketté a telket, választja szét az óvoda és a társasház szabadonálló épülettömegeit.

Az Oviverzum tervezésénél elsődleges feladatunknak tekintettük a gyermekközpontú környezet kialakítását, amely a tipikus intézményi környezet kliséit elhagyva az „otthonosság” érzetét kelti a gyermekekben. Természetesen az óvoda kialakításának meg kell felelnie, a gondozók, az adminisztrátorok és a szülők igényeinek is, tehát funkcionálisnak kell lennie miközben ösztönzi a gondozók és a gyermekek közötti erős, pozitív kapcsolatokat. Építészeti koncepciónk alapja tehát egy tágas, gyermekközpontú óvoda létrehozása, jól használható mégis nem pazarló terekkel.

Az óvoda bejárata a Fischer István utcáról nyílik. A téglalap alakú, kétszintes tömeg emeleti szintjén a középső és nagycsoportos gyerekek foglalkoztatója, míg a földszinten a kiscsoportosok és a családi bölcsőde csoportszobája kapott helyet. Az épületet körülölelő játszókert, mind az emeletről, mind a földszintről jól megközelíthető a tágas zsibongó-öltözőkön keresztül. Az alsó szinten találhatóak a kiszolgáló funkciók, mint a melegítőkonyha műhely és raktár, valamint egy multifunkcionális terem és egy egyéni foglalkoztató, melyek ablakai a telket kettéosztó zöld „völgyre” néznek. Igyekeztünk szem előtt tartani a gyermeki léptékre való tervezést, vagyis azt, hogy hogyan fogják használni a tereket, mit fognak látni, és milyen élményben lesz részük. Célunk az volt, hogy érdekes környezetet hozzunk létre, amely azonban mentes a vibráló túlzó színektől és formáktól és nyugodt helyet biztosít a gyermekek számára. Az óvoda megjelenését a homlokzati sík előtt elhelyezett feszített, nyomatatott felületek határozzák meg, melyek játékossága illeszkedik az intézmény gyerekközpontú szemléletéhez, valamint biztosítja a középület jelleget.

A nyolc egységből álló sorház gyalogos bejáratai a Bonyhádi útról nyílnak. A 125m2-es lakások mindegyike négyszobás. A földszinten világos, délkeleti tájolású nappalival, saját kerttel és terasszal, az emeleten három nagyobb szobával, fürdővel, gardróbbal. A parkolás az épület alatti közös parkoló szinten történik, ahonnan minden egyes lakóegységhez saját bejárat vezet. Az óvoda mellett a lakóépület egyszerű, letisztult megjelenést kapott. A téglahomlokzat és a zöld előkert egységének barátságos hangulata jól illeszkedik a kertvárosi utcaképbe.

Projekt info

  • Projekt megnevezése Fischer Garden www.fischergarden.hu
  • Helyszín Budapest, Magyarország
  • Tervezés éve 2021-
  • Megbízó Aranyalma Családi Napközi Kft.
  • Generál tervezés BORD Építész Stúdió
  • Felelős tervező Bordás Péter
  • Építész csapat Benke Róbert, Kulcsár Emese
  • Gépészeti tervezés BORD Épületgépész Stúdió - Hollókövi Zoltán