A Víz az úr – Nagyerdő
szeptember 16, 2026
„Víz az úr” – ezzel a címmel tartott előadást Bordás Péter a Magyar Építész Kamara SzeptemberFeszt rendezvényén. Az idei, rekordközeli hőséggel és hosszan tartó aszállyal járó nyár különösen aktuálissá tette a kérdést: miként bánunk az egyik legfontosabb természeti erőforrásunkkal.
A stúdiónk tervezésében megújult nagyerdei fejlesztésekben érintett létesítményekre soha nem önálló objektumokként tekintettünk, hanem egy összetett természeti és városi rendszer elemeiként. A víz jelenléte, megtartása, körforgásban tartása és felelős hasznosítása olyan alapvető kérdés volt, amely valamennyi beavatkozást átszőtte a Stadiontól a Strandfürdőig. Mert miközben épületeket, köztereket és tájakat formálunk, valójában annak feltételeit alakítjuk, hogy az ember és a természet hosszú távon is egyensúlyban tudjon együtt élni. A víz pedig ennek az egyensúlynak nem csupán része, hanem egyik legfontosabb feltétele.
Debrecen a középkortól fontos kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt, és a Tiszántúl egyik legjelentősebb vásárközpontjává vált. Gazdasági erejét a környező legelőkön folyó állattartás és a marhakereskedelem adta. A Hortobágyról és Debrecen határából indultak azok a hajdúk és marhahajtók, akik a magyar szürkemarha-csordákat Nyugat-Európa piacaira vezették, majd hónapokkal később visszatértek a városba. Debrecen évszázadokon át e kereskedelmi kapcsolatokból és a pusztához kötődő gazdálkodásból építette fel jólétét és önállóságát. A város mára kinőtte mezővárosi múltját: jelentős egyetemi, kulturális és gazdasági központ, Magyarország második legnagyobb városa. Identitásának meghatározó része azonban ma is az a történelmi örökség, amely a pusztához, a vásárokhoz és a kereskedelemhez kapcsolódik.
Debrecen és a Nagyerdő viszonya
A város másik valódi különlegessége a Nagyerdő, amely szinte egyedülálló módon közvetlenül kapcsolódik a városszövethez. A Nagytemplomtól alig másfél kilométerre kezdődik az a több mint 1100 hektáros erdőtömb, amely évszázadok óta meghatározza a város karakterét. A belső, parkosított erdőrészek a debreceniek mindennapi életének részei, míg a külső területeken ma is megőrződött a Nagyerdő vadregényes, természetközeli világa. Az erdő országos jelentőségű védett természeti terület, egyben a Natura 2000 hálózat része, értékes élőhelye az Alföld őshonos kocsányos tölgyeseinek, valamint számos védett fajnak, köztük a nagy hőscincérnek és a szarvasbogárnak.
Ha Debrecen térképére tekintünk, a város formája szinte egy Pac-Man figurára emlékeztet: a városi szövet körülöleli, majdnem „bekapja” a Nagyerdőt. Ez a különleges kapcsolat jól mutatja, hogy Debrecen fejlődése során nem kiszorította a természetet, hanem együtt nőtt vele. A Nagyerdő ma is ugyanúgy identitásképző eleme a városnak, mint egykor a vásárok, a puszta vagy a marhakereskedelem.
A Nagyerdő természeti értékein túl Debrecen társadalmi életének színtereként is évszázadok óta fontos szerepet tölt be. A város és az erdő találkozásánál épült fel 1826-ban a klasszicista Vigadó és a Fürdőház, amelyek a korabeli debreceniek, kereskedők és a hosszú utakról hazatérő hajdúk pihenését, találkozásait és szórakozását szolgálták. A 20. század elején átfogó fejlesztési program indult a Nagyerdőben: megépült az Egyetem, a Nagyerdei Stadion, a Strandfürdő és számos rekreációs létesítmény. A kor városépítői egy modern, egészséges és aktív életformát támogató városrészt képzeltek el, ahol a sport, a kultúra és a természet egymást erősítve van jelen.
A vízfelületek és a Stadion a Nagyerdőben a park rehabilitáció előtt
A város vízrajzát tekintve nem jellemző a természetes vízfelületek, nagyobb folyók, tavak jelenléte. Debrecen talaja laza szerkezetű, homokos talaj, amely gyorsan elvezeti a csapadékvizet. Az 1932-ben mesterségesen létrehozott Békás-tó és az egy évvel később kialakított Csónakázó-tó a városi parkélmény meghatározó elemeivé váltak. A Csónakázó-tavat eredetileg a fürdő elhasznált termálvize táplálta, amely így másodlagosan is hasznosult, mielőtt elvezették volna a területről. A Békás-tó szintén mesterséges vízfelületként jött létre, vízutánpótlását kutak biztosították. A strand termálmedencéit a mélyből feltörő gyógyvíz látta el, míg az úszómedencék külön kutakból kapták vizüket. A Nagyerdő ikonikus vízfelületei tehát nem természetes adottságként, hanem tudatos mérnöki és városépítészeti beavatkozások eredményeként jöttek létre.
Amikor a BORD 2010-ben bekapcsolódott a Nagyerdő megújításába, olyan komplex kihívással szembesült, amely már jóval túlmutatott néhány épület leromlott, elhanyagolt állapotán. Az erdő rehabilitációjának és hosszú távú megújításának egyik kulcskérdése a víz jelenlétének és kezelésének újragondolása volt.
Az évtizedekkel korábban épített medencék és mesterséges vízfelületek szigetelése elöregedett, így jelentős mennyiségű víz szivárgott a talajba. Ez nem csupán vízveszteséget jelentett. A termálvíz magas ásványianyag- és sótartalma hosszú távon a talaj szikesedéséhez vezethet, ami veszélyeztette a Nagyerdő érzékeny ökológiai egyensúlyát és az őshonos növényállomány fennmaradását. Egy Natura 2000-es védettségű területen ez már nem pusztán üzemeltetési probléma, hanem természetvédelmi kérdés is. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a klímaváltozás miatt a talajvízszint jelentősen csökkent, amely a Nagyerdő teljes vízháztartásának újratervezését tette szükségessé.
A BORD által kidolgozott megújulási koncepcióban a Nagyerdő épületei és közterei nem önálló elemekként, hanem egy összefüggő ökológiai rendszer részeként jelentek meg. A fejlesztések során a víz kérdése meghatározó szemponttá vált. A park rehabilitáció első eleme a Nagyerdei Stadion és a hozzá kapcsolódó Ködszínház megvalósítása volt. A korábbi Csónakázó-tóból évtizedeken át szivárgó termálvíz által érintett talaj eltávolításra került, helyére mélygarázst terveztünk. A felszínen ugyanakkor megőriztük a víz látványát: az egykori tó helyén sekély, 40 centiméter mély vízfelület jött létre, amely a Ködszínház és a vízjátékok révén új formában idézi meg a hely emlékezetét. A megoldás egyszerre válaszolt a környezeti problémákra és arra a társadalmi igényre, amely a víz látványát és élményét továbbra is a Nagyerdő szerves részének tekintette.
A húszezer férőhelyes stadion karakteres, lebegő hatású tetőszerkezete jelentős mennyiségű csapadékvizet gyűjt össze. A cél az volt, hogy a lehulló csapadék a lehető legnagyobb mértékben helyben maradjon. Az összegyűjtött víz nem a csatornába kerül, hanem a fák között szikkasztjuk el, így juttatjuk vissza a talajba, támogatva a Nagyerdő vízháztartását. A többlet esővíztárolókba kerül, ahonnan később öntözési és üzemeltetési célokra hasznosítható. A stadion így nem csupán építészeti értelemben vált a Nagyerdő ikonjává, hanem a terület fenntartható vízgazdálkodási rendszerének egyik első és meghatározó elemévé is.
A Nagyerdő rehabilitációjában a Békás-tó megújítása jelentette a következő fontos lépést. A fejlesztés során a tó vízfelülete közel a kétszeresére nőtt, azonban a bővítés nem az erdő rovására történt, hiszen az új vízfelületet korábban burkolt területek bevonásával alakítottuk ki. A tó nem csupán látványelemként működik. A meder felső, mintegy 80 centiméteres sávja vízáteresztő kialakítást kapott, így a víz folyamatosan elszivárog a környező talajba, hozzájárulva a fák vízellátásához és az erdő vízháztartásának javításához. A tóból így elvesztett vízmennyiséget az 1000 férőhelyes Szabadtéri Színpad burkolt felületeiről összegyűjtött csapadékvíz, valamint kútvíz pótolja. A Békás-tó így egyszerre szolgálja a rekreációt és a Nagyerdő ökológiai működését.
A Nagyerdei Strand megújításának középpontjában egyértelműen a víz élményének újra értelmezésé állt. A legkarakteresebb elem a 12 méter magasba emelt napozódekk, amely a fák lombkoronájának szintjén helyezkedik el. Innen már belátható a Nagyerdő, miközben a fák továbbra is védett környezetet biztosítanak. A dekk szerkezete árnyékot vet az alatta kialakított medencékre, magában rejti a csúszdákat és a műugróteraszokat, míg a növényfalak és vízesések tovább erősítik a víz és az erdő kapcsolatát. A tervezés során alapvető szempont volt a meglévő elemek, szerkezetek újrahasznosítása. Ennek jegyében az ikonikus 50 méteres úszómedence is a helyén maradt, bizonyítva, hogy a megújulás nem feltétlenül jelent teljes újrakezdést, sokkal inkább a meglévő rétegek kortárs újraértelmezését.
A fejlesztés részeként a Pallagi út mentén új sétányt alakítottunk ki, amely vendéglátó funkcióival visszakapcsolja a strand elkerített területét a Nagyerdőhöz, erősítve annak közösségi és rekreációs szerepét.
A Nagyerdei Strand tervezése során a víz nemcsak élményelemként, hanem energiaforrásként is szerepet kapott. A termálvíz visszahűtésekor keletkező hőt hőszivattyúkkal a medencék temperálásához használjuk fel. A mélyből feltörő termálvízzel együtt felszínre érkező gázokat is hasznosítjuk. A kitermelt gázok által működésbe hozott gázmotor villamos energiát termel, amely a strand vízgépészeti rendszereit működteti. Ennek köszönhetően a létesítmény külső energiaigénye szinte a nullához közelít. A csapadékvíz szintén helyben marad: a burkolt felületekről összegyűjtött esővizet visszavezetjük a talajba, hozzájárulva a Nagyerdő vízháztartásának javításához. A strand így nem csupán a víz élményére épül, hanem annak felelős és körforgásos használatára is.
A projekt fenntarthatósági szemléletét nemzetközi szakmai elismerés is kísérte: az Aquaticum Debrecen Green Good Design Award elismerést kapott, amelyet a kiemelkedő környezeti és fenntarthatósági teljesítményt nyújtó építészeti alkotásoknak ítélnek oda. A projekt nemzetközi építészeti visszhangját pedig jól jelzi, hogy a brit RIBA Journal címlapjára is felkerült, amely a világ egyik legelismertebb építészeti szakfolyóirata.
A Nagyerdő megújításának története végső soron nem épületekről, tavakról vagy közterekről szól, hanem arról is, miként tud az építészet együttműködni a természeti rendszerekkel. Mert a jövő városait nem azok formálják sikeresen, akik legyőzni próbálják a természetet, hanem akik megértik annak működését.