Hero image

Recski Nemzeti Emlékpark

Recsk, Hungary

Az emlékezet eredete érzékszerveink és érzelmeink együttes játékából fejlődik ki, tehát sokkal inkább pszichológiai, mint történelmi alapokon nyugszik. Stúdiónk a Recski Nemzeti Emlékpark tervpályázatánál azt vizsgálta, hogyan lehet teret adni az emlékezésnek az építészet eszközeivel.

Recsk, Hungary

Közösségi
Oktatási és kulturális

1950 és 1953 között a magyar Államvédelmi Hatóság egy kényszermunkatábort működtetett Recsk kisváros közelében. A mindenféle jogi indoklás nélkül alapított tábor Sztálin gulág-modelljét terjesztette ki az akkori Magyarországra. Mintegy 1500 politikai foglyot zártak be barakkokba, a szögesdrót mögé, ahol naponta 12-14 órán át végeztek embertelenül megterhelő munkát egy közeli bányában – mindezt koholt vádak alapján.

Sztálin halála után, 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök bezáratta a kényszermunkatábort, és a létesítményt el is bontották. A még élő foglyokat szabadon engedték. A kommunista időkben tilos volt beszélni a munkatáborról. Így annak helyét csak a rendszerváltozás után, az 1990-es években fedezték fel ismét, és a tábor egyes épületeit az egykori foglyok beszámolói alapján újjáépítették. A 2021-ben megjelent építészeti pályázati felhívás egy valódi emlékhely építését tűzte ki célul, egy látogatóközponttal és egy interaktív kiállítással, amely emléket állít a gulág brutalitásának, amely ma is megdöbbentő és kijózanító.

Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel

A légi-, valamint a műholdfelvételeken jól kivehető, hogy a jelenlegi Recski Nemzeti Emlékpark mint tisztás jelenik meg az őt körülölelő sűrű erdős területben. A kommunista diktatúrában eltitkolt munkatábort mára a természet és az idő múlása is lassan feledésbe taszítja, ám a hely egykori rettenetes múltja mindörökké jelen lesz. Ezt a gondolatot kiemelve, koncepciónkban a központi épületet a tisztáson helyeztük el, de tömegét a földbe rejtettük.

A központi épület főbejáratát az odavezető rámpa mentén található szocialista-realista szobor jelöli ki, mely fölénk magasodó helyzetével a rendszer, a hatalom fizikai fölényét és elnyomóképességét fejezi ki. Ahogy elindulunk a szobor irányába, talpunk alatt valami nagyon oda nem illő, túlontúl fekete felület érzékelhető. Ez a kijelölt látogatói útvonal vezet majd végig a központi épületen és a tábor teljes területén.

A központi épület a látogatói útvonal első eleme. A térélmény a kiállítás tematikájával szinkronban épül fel. A tágas előcsarnokból belépve a kiállítás területére, egy linális térsor veszi kezdetét, ahol is egy rámpán lefelé haladva egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk a föld alá, egyre kisebb és kisebb kiállítási termekbe lépünk be, miközben észrevétlen ragad magával a történelem sodrása. A ráhangolódást a fényhatások is erősítik. Az ablaktalan föld alatti terek sötétített üvegfödémén keresztül egyre kevesebb fény jut le. A térsor az Andrássy út 60. kazamatáit idéző nyomasztó, sötét cellákba vezet, melyek a korabeli vizsgáló- és kihallgatási helyszíneket jelenítik meg. A szűkülő terek fokozatosan erősítik az elnyomás és a kiszolgáltatottság érzetét, miközben a szabad levegő utáni vágy, a szabadságvágy egyre erősödik.

Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel

A látogatói útvonal a föld mélyéről most a szabadba, a központi épületből az egykori recski munkatábor területére vezet. Az újra felépített barakkok középtengelyébe egy emlékművet terveztünk. Azon a helyen, ahol a történész elmondása szerint a rabokat nap, mint nap felsorakoztatták. Az őket szimbolizáló embermagas filigrán oszlopok fényes burkolatának tükrében saját képünket látjuk. A látogatói útvonal a táborból élesen visszafordul és a barakkok háta mögött vezet tovább, megidézve ezzel a szökés útvonalát. Visszatérve a főépületbe és egy földalatti járaton keresztül a Szabad Európa rádió stúdiójába érkezünk. Onnan egy folyosó visz az Auditóriumhoz és a Fogadalom teréhez. Ezen helyek teret adnak a kiállítás feldolgozására, értelmezésére, gondolkodásra, összegzésre és megnyugvásra. A látogatói útvonal utolsó szakasza ismét a szabadba vezet, ahol a parkban elhelyezett Nyugalom kertje békét teremt. Végül a múzeum kávézóban és könyvesboltban zárul utunk.

A látszó nyers betonfelületek nemcsak az épület drámaiságát, de a kommunista rezsim erejét is hivatottak reprezentálni. A központi épület föld alá komponált kialakításának másik oka történeti-szimbolikus: a magát a lehető legjobb formájában mutató rezsim fizikailag és lényegileg egyaránt ki akarta takarni, el akarta hazudni az embertelen megtorlások tényét és ezek helyét, Recsk létezését. Pályázati koncepciónk ilyenformán ennek az ambivalens viszonynak a megtestesítése is.

Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel
Recski Nemzeti Emlékpark – Látványterv: The Greypixel

Projekt Info

Projekt megnevezése

Recski Nemzeti Emlékpark Fejlesztés tervpályázat

Helyszín

Recsk, Magyarország

Tervezés éve

2021

Kiíró

BFK Budapest Fejlesztési Központ

Generál tervezés

BORD Építész Stúdió

Felelős tervező

Bordás Péter

Látványtervezés

The Greypixel