Idén is átadásra kerültek a DECODE díjak. Stúdiónk második alkalommal írta ki a DECODE pályázatot, melyre összesen 67 pályamű érkezett be. A díjakat november 13-án, a DECODE kiállítás ünnepélyes megnyitóján adtuk át.

Stúdiónk pályázatot hirdetett építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészetek kategóriában, 18-35 év közötti fiatal alkotók számára. A pályázók feladata egy legfeljebb 3 perc hosszúságú médiafájl készítése volt, melyben egy olyan saját alkotást kell bemutatniuk, ahol a fókuszban, a koncepció hátterében egy történet áll.

„A DECODE – The Space for ARTHITECTURE kezdeményezés feladata, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotás jelentőségére. Legyen szó építészetről vagy a művészet bármely ágáról, az igazán felejthetetlen, átütő hatást kiváltó épületek, szobrok vagy más művészeti alkotások mögött mindig komoly koncepció áll. Ez a koncepció sokszor egy hangulat, történet, emlék, amely vezérfonalként kíséri végig az alkotói folyamatot. A DECODE elnevezés elsősorban arra utal, hogy fejtsük meg és csodálkozzunk rá a körülöttünk lévő tárgyak mögött rejlő értékes gondolatokra és történetekre.” – BORD

A pályázatra összesen 67 pályamű érkezett be, 28 építész és 39 művész kategóriában. A beérkező pályaműveket neves zsűri bírálta el: Bordás Péter építész, a pályázat alapítója és a zsűri elnöke, Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a BMGE Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékének egyetemi tanára, Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet egyetemi tanára és megbízott dékánja, Golda János, Ybl- és Pro Architectura- és Príma-díjas építész, Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum kurátora, Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, az Artlocator applikáció és az Artlocator Magazin alapítója, Dr. Kukla Krisztián, a Leopold Bloom Alapítvány művészeti vezetője. A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 Fődíjat és 2-2 „Ígéretes projekt” díjat osztott ki. A pályázat összdíjazása a két kategóriában, együttesen nettó 800.000 Ft volt. Ez úton is gratulálunk minden díjazott alkotónak!

A DECODE pályázat díjnyertes projektjei Építészet kategóriában:

  • SOMLÓI VÁR – a DECODE pályázat Fődíjban részesült alkotása
    Alkotó: Molnár Dávid Ferenc
  • A FÉNNYEL ÍRT HÁZ – pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
    Alkotók: Dendel Niki és Hosszu Bözse
  • MITIŐK – a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
    Alkotó: Gyüre Lilla

A DECODE pályázat díjnyertes projektjei Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában:

  • IESIRE (EXIT)- a DECODE pályázat Fődíjban részesült alkotása
    Alkotó: Horváth Ági
  • 180519 39 A 7 – a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
    Alkotók: Horváth Csilla, Társszerző: Király Attila Jeremiás
  • IN DIES AUCTIOR – A DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
    Alkotó: Gosztola Kitti

A beérkezett 67 pályázatból 16-ot választott be a zsűri a DECODE kiállítás anyagába, mely november 20-ig volt látogatható a budapesti Faur Zsófi Galériában. Kiállítópartnerként a pályázók mellé idén két fiatal építészirodát is meghívtunk, a BIVAK-ot és a CAN Architects-et. Természetesen, mint szervező, a BORD Építész Stúdió is bemutatott két saját munkát, melyek a Circle time – Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) épülete, valamint a AquaPack – Debreceni Strandfürdő épülete.

A kiállítás ugyan véget ért, de a galériában bemutatott kisfilmek megtekinthetők a DECODE YouTube csatornáján. További jó hír, hogy a díj mögött jövő évtől a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány áll majd, amely által szélesebb körben is szabad utat kívánunk biztosítani az építészet és a tehetséges fiatal művészek támogatására.