Eredeti Ybl-villa született újjá Budapest egyik legértékesebb helyszínén, a Budai Vár kapujánál. Az egykori épület szellemiségének, a 21. századi igényekhez méltó, merész, de mégis hagyománytisztelő interpretációját terveztük a mai UNESCO Világörökségi területen.

A Budai Vár lejtőjén, a jelenlegi Király-lépcső és a Hunyadi János út sarkán található telekről a 12. századból származnak az első feljegyzések. Az egykori kézműves házak helyén a törökök 1685-ben megépítették az Aranybástyát, a Dunát a Várral összekötő védművonal részeként. A valamikori török bástya alapjaira épült fel 1870-1872 között Lónyay Menyhért gróf, miniszterelnök új családi otthona, az Ybl Miklós által tervezett, háromemeletes, klasszicizáló rezidencia. A II. világháborúban az épületet bombatámadás érte, így elpusztult. A Budai Vár rekonstrukciója során a megmaradt romokat is eltávolították, és a telek fél évszázadon keresztül üresen állt.

1996-ban a telket egy fejlesztő cég vásárolta meg, azzal a céllal, hogy egy világszínvonalú kulturális- és gasztronómiai központot hozzon létre. A kerületi szabályozás azonban az eredeti, Ybl-tervezte, klasszicizáló stílusú villa újjáépítését írta elő. A régészeti feltárásokat követően a megvalósítás kezdeti, első fázisa az 1996 és 2006 közötti időszakra tehető. Ekkor készült el az épület pillérvázas szerkezete, melynek tervei Kerényi Józsefhez köthetők. 2006-tól az épület tervezését és teljes körű koordinációját irodánk vette át.

Az épület bonyolult funkcionális és szerkezeti követelményeire, valamint a kiemelt megbízói igényekre innovatív építészeti megoldásokkal válaszoltunk.

A vasbeton pillérvázas szerkezeti váz számtalan lehetőséget rejtett a tovább tervezést illetően. A ház mészkő burkolatot kapott, mely tökéletesen idézi az egykori architektúrát. Az építészeti koncepció szerint a klasszicista homlokzat, mint a múlt öröksége, egyfajta vízióként szabad csupán megjelenítenie az épületen. Ez a gondolat hívta életre a Villa mai arcát. A panoráma irányában az épület kőburkolatát hordozó szerkezet 48 db elektronikusan vezérelt 55 cm széles, 8 cm vastag vasbeton panel, melyek egyetlen gombnyomásra elfordulva felnyitják a homlokzatot.

 

A mai épület hűen őrzi az eredeti Lónyay-Hatvany villa tömegét és belső térstruktúráját. Főbejárata ma is a Hunyadi János út felől, a Csónak utcát és a Király lépcső összekötő sikátor felett átívelő hídról nyílik. Ez a palota legfelső és legnagyobb belmagasságú szintje, ma reprezentatív célokat szolgál. Alatta, a közbenső szinten irodák találhatók, míg a földszinten egy étterem kapott helyet. Az épület melletti kertben körvonalra szerkesztett rózsalugas található, középpontban egy csobogó vízfelülettel.  A kert egyik legkülönlegesebb pontja az Ybl által tervezett kilátó terasz.

A terepszint alatti területek egyik meghatározó hangulati eleme a mintegy 29m hosszú, 8m magas, vastagságában felfelé keskenyedő, támpillérekkel megerősített Ybl-támfal, amely egykor a teraszos kialakítást szolgálta. A kertben végzett régészeti ásatások következtében támfal szerepe elveszett. A szabadon álló, monumentális fal látványa lenyűgöző. Éppen ezért a rózsalugas alatti három szintes alagsori épületrész teljes üveghomlokzattal fordul felé. Az élményt fokozza a két tömeg közt húzódó vízfelület tükröződései. Az alagsor ezen területein egy kisebb kiállító-előadóterem, irodák, valamint további kiszolgáló funkciók, parkoló és az étterem konyhája található.

Az Ybl-támfalhoz közvetlen kapcsolódnak az Aranybástya falai, mely részben a villa épület kontúrja alatt található. Ez az ún. „Bástya-terem” hangversenyteremként, kiállítótérként és a feltárt középkori faltesteket bemutató romkertként működik majd. A mintegy 120 fő befogadására alkalmas, lépcsőzetes kialakítású tér, ovális, enyhén kupola formájú gipszkarton álmennyezetével kiváló akusztikával rendelkezik.

Projekt info

  • Projekt név Lónyay-Hatvany villa
  • Helyszín Budapest, Hungary
  • Tervezés éve 2006-2021
  • Megbízó Batthyány Lajos Alapítvány
  • Generáltervező BORD Építész Stúdió
  • Felelős tervező Bordás Péter
  • Koordináló építész Benke Róbert, Gulyás Róbert, Hindy Dorka
  • Tartószerkezet újragondolása TM Janeda Kft. – Volkai János (†)
  • Gépészeti tervezés BORD Épületgépész Stúdió - Hollókövi Zoltán
  • Kert- és tájtervezés Gardenworks – Kuhn András
  • Épületvillamossági tervezés Artvill Kft. – Balázs Judit, Balázs Péter
  • Fotó Bujnovszky Tamás